Folytassuk a pezsgőügyi okosodást! Szóval megbeszéltük már, hogy milyen a methode traditionelle pezsgőkészítési módszer, de mihez képest? Buborékos bort ezen kívül legalább ötféle módon lehet még létrehozni. Azon kívül, hogy belefújunk szívószállal.

A legegyszerűbb a habzóborok vagy gyöngyözőborok előállítása, úgy néz ki, hogy bor + széndioxid. Bár annyira azért nem egyszerű, mint ahogy elképzeljük, vagyis nem az van, (sajnos, mert megnézném) hogy beleöntik a bort egy marhanagy szódásüvegbe és egy szocialista brigád belecsavarja a giga patront, hanem egyszerű szaturálással, vagyis kész borban történő szén-dioxid elnyeletéssel készülnek, acéltartályban, szép lassan, akár 3-4 hét alatt is, hogy kellő mennyiségű és minőségű legyen a borban a szénsav, meg a buborék és ne lépjen meg az egész egy szisszenéssel az üveg kinyitásakor. Ez így is egy érezhetően kevésbé munkaigényes eljárás a pezsgőénél és a minősége gyakorlatilag 100%-ban a szaturált bor minőségétől függ. Kinyitás után a szénsav ugyan lassabban távozik, mint a szódából, de jóval gyorsabban, mint a pezsgőből.

A spumante pezsgők előállítási módja, (meglepő módon a kies Itáliában) az Asti spumante módszer, ahol a pezsgők alapanyaga nem kész alapbor, hanem must, vagyis a legközelebb az ancestral metódushoz áll, csak általában jóval több cukor marad benne.

A következő kategória a Méthode Charmat, tankban erjesztett vagy tankpezsgő ami igen gyakran visszaköszön a magyar boltok polcairól. Az erjesztési folyamat tartályban történik, ott is szűrik le és onnan kerül a palackba.

Méthode transvasée – A pezsgő 1,5 l-es palackokban erjed hagyományos módon, ami a különbség a méthode traditionelle eljáráshoz képest, hogy a kvázi degorzsáláshoz a palackokból összeöntik a pezsgőt egy nagy tartályba (nyomás alatt, hogy ne lépjen meg a buborék) és onnan szűrik és palackozzák le a 0.75-ös palackokba. A prosecco pl. gyakran ezzel az eljárással készül, de nagy része tankpezsgő.

Méthode ancestral (vagy rurale) – az erjedés végén visszamaradt természetes cukor, palackban történő tovább erjesztése során válik szénsavassá (pl: Pét Nat) ez az eredeti pezsgőkészítési módszer. Kicsit korábban a Pet Nat kapcsán ezt már megírtam, hogy pontosan hogyan történik.

Ezzel az eljárással már a XVI. században is készültek pezsgők, vagyis nem a híres, Dom Perignon néven nevezetes bencés szerzetes találta fel – ki tudja, talán a csillagokat is az elszabadult pezsgősdugótól látta – hanem több első pillantásra talán meglepő körülmény együttállása vezetett a mai értelemben vett champagne létrehozásához. Például az, hogy a briteknél – ahol régóta nagy jelentőséggel bírt a hajóhad és a tengerek feletti uralom (lásd királynő kalóza, Sir Francis Drake, lezúzott spanyol Armada) – egy lelkes admirális kijárta Jakab királynál, hogy az üvegfúvók kemencéit ne lehessen fával fűteni, mert az utolsó fogpiszkáló is kellett a hajóépítéshez. Ez úgy jön a pezsgő készítéshez, hogy ha fa nincs, mert kell a hajókhoz, valamivel akkor is hevíteni kell az üveget, mert nem csak hajó kell, hanem palack is, mert a szomjas nép az ideges nép, ami egyetlen kormánynak sem vágyálma. Vagyis az üveget kőszén fölött fújták, ami magasabb hőfokon ég, tehát hamarabb olvad az üveg, nehezebb bánni vele, nem lesz olyan finom a munka, vastagabb a palack. Ez részint nem gazdaságos, másrészt viszont jobban bírja a nyomást. A vastagabb falú palackokkal a champagne-i pincékben sétálni már nem az a játék volt, mint mikor Yves Montand a Félelem bérében ügyeskedik a nitroglicerinnel megpakolt teherautóval, hanem tudatos buborékos borkészítés. Hogy Dom Perignontól se vitassuk el az érdemeit, ő találta fel a parafa pezsgősdugót, ami sokkal jobban szigetelt, mint a korábbi lezárások, így egyrészt nem szökött meg a palackból a szénsav, másrészt sokkal lassabban oxidálódott a bor. Amit még a jeles apát hozzáfejlesztett a technológiához, az az, hogy le is kötözte, szigetelte a dugót, íly módon növelvén a tartósságot és a biztonságot.

Ami szörnyen érdekes még – szerintem – a korai pezsgőkkel kapcsolatban, hogy akkor bizony a champagne jellemzően édes volt. Az ancestral módszerrel jellemzően maradt is benne cukor, de amúgy is a piszok savanyú, savas champagne-i borokba tolták bőven. A száraz pezsgő nagyjából XX. századi találmány, a brut nature (lásd lent) diadalmenete pedig egyenesen XXI. századi.

El kell, hogy mondjam, hogy mindamellett, hogy (egyáltalán nem elvi alapon, hanem mert ilyen az ízlésem) gyakorlatilag nem fogyasztok édességet, de egyáltalán nem vagyok a cukornak ellensége, nem akadok ki, ha a megfelelő egyensúly mellett van belőle a borban és nem csak Tokajban, hanem pl. egy fantasztikus Mosel-i rizlingben, vagy akár egy champagne-ban. És Franciaországban pár éve megint nagy divat nyáron a strandon édes pezsgőt fogyasztani on the rocks, vagyis jéggel és sem a Moet, sem a Piper nem talál ebben semmi szégyellni valót. Szóval nem, szerintem nem csak a csontszáraz pezsgő lehet jó. De az is lehet az. Csak legyen jó az alapanyag, meg tehetséges, aki készíti. Grower champagne körökben (igen tudom, ennek a magyarázatával tartozom, legközelebb meglesz) divat azzal játszani, hogy 2,5 vagy 3 g cukrot tesznek egy liter champagne-hoz. Ehhez képest egy liter kólában 110 gramm van… Csak úgy mondom…

Cukortartalom alapján a pezsgőket jelenleg az alábbi kategóriákba soroljuk (azzal, hogy ez alapvetően a hozzáadott cukor mennyiségéből következik, nem az esetleges – bár nem túl valószínű – maradék cukorból az alapborban):

• Brut nature – ez a csontszáraz kategória, szerintem csak szépen érett, érlelt, nagyon jó egyensúlyú borból érdemes csinálni, kevesebb, mint 3 g cukorral literenként, úgy, hogy a második erjesztésnél nem adnak hozzá cukrot.
• Extra brut – a cukor tartalom maximum 6 g/l és alig-alig érezhető.
• Brut - a cukor tartalom maximum 12 g/l és ez már érezhető. Hogy mennyire az egyensúly számít, nemrég kóstoltam egy magyar pezsgőt, amit itt most nem fogok megnevezni, de az volt az érdekessége, hogy ha jól emlékszem, akkor ugyanabból (szó szerint ugyanabból, évjárat, terület, alapanyag, minden) készült brut és extra dry is, amely utóbbi egyáltalán nem tetszett, mert a cukor felborította az egyensúlyát.
• Különlegesen száraz, azaz Extra dry – 12-17 g/l lásd a kultikus kékcímkés Hungária extra dry
• Száraz, vagy Dry – 17-32 g/l
• Félszáraz – Demi sec – 32-50 g/l

Édes – Doux – több, mint 50 g/l és hol vagyunk még a kólához képest…

Ugyan még közel sem sikerült befejezni az alapfogalmak tisztázását, a pezsgő történetet, de közben zajlik az élet, úgyhogy innentől két szálon megyünk tovább, beleugrunk a médiász résébe is (ezúton kérek elnézést Esterházy Pétertől) és konkrét kóstolókról, pezsgőkről mesélek kicsit.

Egy fél mondatban már mondtam, hogy szeretnék kóstolókat. Nem hagyományos formában, vagyis nem borvacsorát, nem is egész estét felölelő tanfolyamokat, hanem afféle közös tanulást, tapasztalást tervezek.

Két konkrét tervem van, az egyik az, hogy felfedezzük a feltámadó magyar pezsgőgyártást – ami szerintem még eléggé gyerekcipőben jár és sok a hibája, de sem porrá alázni, sem csak azért, mert a mi kutyánk kölyke felmagasztalni nem szeretném. Vagyis, hogy trendi is legyek ne csak szép, az a kihívás, challenge, hogy megkóstoljuk az összes magyar méthode traditionelle eljárással készült pezsgőt. Ebben a pillanatban 54 olyan magyar borászatról tudok, aki készít ilyet, de simán lehet, hogy holnapra már kettővel több lesz. Szóval szép kihívás…

A másik, hogy időről-időre beszerzek olyan champagne-okat, amiket az ember nem feltétlen nyit ki egyedül. Egyedi, ritka, évjáratos, Magyarországon nem minden boltban árult pezsgőket, amiket öröm megosztani, megtapasztalni másokkal. És persze hétfelé osztva az ára is kevésbé hunyorgós…

És a kóstolást – mint azért gondolom többen észrevettétek – meg is kezdtük. Elsőre nem teljesen a fentieknek megfelelően, hanem egyfajta alapozóként összehasonlítottunk hét féle pezsgőt, habzóbort, tankpezsgőt és hagyományos eljárással készültet is, hogy érezzük a különbséget. A következő kóstolók már nem erről fognak szólni, de ha valaki – egyszerre legalább hét valaki – szeretné, akkor ezt is megismételhetjük.

A kóstoló röviden:

A borok részben a BorésMás borkereskedésből, részben a Bortársaságtól vannak (a borokról az információk egy része is) és a hétből négy a kóstoló helyszínén a Café Flore-ban is kapható, a champagne-t kivéve pohárszámra is.

Azt, hogy mit honnan szerzek be igyekszem majd a jövőben is megírni és ezért senkitől semmit nem kapok. Egyelőre, remélem később majd rettentően megszponzorálnak…

ETYEKI KÚRIA Pláne Frizzante White

Habzóbor, vagyis az én fogalmaim szerint nem pezsgő. Királyleányka, zenit, szürkebarát. Szép tiszta szín. Illatos bor, gyümölcsös, citrusos, fehérvirágos.  Erősen gyümölcsös, kissé parfümös íz. Egészen normális savak, (ez nem éppen szakkifejezés, elnézést, de efféle pongyolaságokat meg fogok engedni magamnak), pedig én – és ezt még sokszor el fogom mondani – kifejezetten savmániás vagyok. Szép gyöngyözés, de az esti melegben pár perc alatt teljesen eltűnt belőle a szénsav.

CA'BOLANI

Tenuta Ca'Bolani Spumante (0,75l)

Mint prosecco kizárólag Glera szőlőfajtából készült. Színe halvány szalmasárga. Szintén erősen gyümölcsös illat, alma és akácvirág. Jó egyensúly, egész jó sav, kissé édes, mandulás.

Nem Valdobbiadene, vagyis a legjobb prosecco terület, hanem Friuli, a szép nagy 550 ha-os Zonin pincészetből.

Mint a legtöbb prosecco ez sem méthode traditionelle eljárással készült, hanem úgynevezett tankpezsgő, tartályban erjedt. Az egyéb eljárásokat a következő posztban megírom.

CHÂTEAU DERESZLA

Tokaji Vintage Brut 2015 (0,75l)

Tokaj-Hegyalja két autentikus szőlőfajtájából, furmintból és hárslevelűből készült palackos érlelésű pezsgő, minerális ízekkel, kellemes savakkal. Az egész kóstolás során számomra is meglepő volt, hogy a sav mennyisége igazából egyik tételnél sem volt kifogásolható. Erjesztést követően 14 hónapig érlelték seprőn, egészen a degorzsálásig. A karaktert kicsit hiányolom belőle és a habzása lehetne kicsit finomabb. Sokan gondolják Magyarországon, hogy a furmint lesz a magyar pezsgő hosszútávú alapanyaga. Savait tekintve igazuk is lehet, szerintem szárazborként a hosszútávú érlelhetősége még kérdéses, majd az idő eldönti.

A Chateau Dereszla Bodrogkeresztúron van, nagy múltú pince, volt a Hunyadiak és a Rákóczi család birtoka is, most a champagne-i D’Aulan család tulajdonában áll

CODORNIU

Clasico (0,75l) Brut

Ez egy cava, spanyol pezsgő, erről is fogunk később részletesen beszélni. Az alapborban a cava készítés elvárásainak megfelelően xarello, macabeo és parellada szőlő borait házasították össze. A xarello-nak van egy jellegzetes illata, amit sokan szeretnek, sokan nem, én sajnos az utóbbi kategóriába tartozom. Sápadt szalmasárga színű pezsgő, finom gyöngyözéssel. Kifejezetten gyümölcsös, könnyed, almás ízekkel. A savai, a teste és az egyensúlya is teljesen rendben van. Habzása is egészen finom, de a melegben szintén a kelleténél kissé gyorsabban tűnt el belőle a szén-dioxid.

A Codorníu Pincészet a világ legnagyobb múltú és második legnagyobb cava termelő borászata, (a Freixenet az első) és a szőlő kapcsolata több évszázados múltra tekint vissza. Az első, Jaume Codorníu-t említő írásos emlék 1551-ból maradt fent. Az első cava-t Josep Raventós 1872-ben készítette.

ANTECH

Tradition Brut (0,75l)

20-40 éves tőkékről, kézzel szüretelt Mauzac (90%), Chenin (5%) és Chardonnay (5%) házasításából született pezsgő. A szőlőtőkéket folyamatosan alacsony hozamon (50 hl/ha) tartják, ezzel is elősegítve a koncentráltabb aromák megjelenését. Hőmérséklet-szabályozott inox tartályokban erjesztik. Az alapborok házasítását 15 hónapos palackos érlelés követi.
Színe világossárga, enyhe zöldes árnyalattal. Illatában zöldalma, fehérhúsú barack. Kiegyensúlyozott, savban picit többet is elbírna, de nem veszélyes, közepesen hosszú lecsengéssel.

Ez a pezsgő egy külön kategória, úgynevezett Blanquette de Limoux, ami  a Limoux vidékén meghatározott fajtákból készített pezsgő. Bár az előállítása a hagyományos Champagne-i módszerrel történik, az összetételét tekintve jelentősen különbözik híres rokonától.

MARCHESE ANTINORI Cuvée Royale Franciacorta brut

A franciacortáról, ami hagyományos champagne-i metódussal és szőlőfajtákból készített olasz pezsgő sokan azt gondolják, hogy fantázianév, mert olyan, mint a francia, de nem, a lombardiai Bresca és az Iseo tó között elterülő (Milánótól nem messze) alig több, mint 2000 hektáros eredet védett területről, Franciacorta-ból származó, ebben a konkrét esetben chardonnay, pinot nero (azaz pinot noir) és pinot bianco (azaz pinot blanc) pezsgő, tartályban erjesztve, majd palackban másod erjesztve és 36 hónapon át érlelve. Halványsárga, az illata visszafogott, a habzása elég krémes. Ízében barackkal, kis kenyérrel, de az élesztős jegyek kissé (kissé talán túlságosan is) visszafogottak.

CHAMPAGNE TAITTINGER

Brut Reserve (0,75l)

A Taittinger Brut Réserve több, mint 35 különféle dűlőről és több évjáratból származó Chardonnay (40%), Pinot Noir és Pinot Meunier (60%) borok házasításából született, vagyis abszolút klasszikus champagne. 3 éves érlelési idő

Világos arany színű, finom buborékokkal, az összes kóstolt tétel közül ez bírta legjobban. Illata gyümölcsös és enyhén briósos, élesztős, leginkább őszibarack, akác és egy kis vanília. Élénk, friss, talán egy picit túl könnyű és friss.

A kóstoló végén szavaztunk, hogy kinek mi ízlett a legjobban, egy hajszállal a champagne nyert, de a cava-nak és a franciacorta-nak is akadtak rajongói.

Abban állapodtunk meg legutóbb, hogy a méthode traditionelle eljárással készült természetes szénsavtartalmú borokat fogjuk pezsgőnek hívni. A szó maga egyébként a nyelvújítás korából származik, de nem Kazinczy és kompániája alkotta, hanem ki más, mint maga a legnagyobb magyar, Széchenyi István alapművében a Hitelben magyarta pezsgővé a francia champagne kifejezést.

A méthode traditionelle a mostani eljárás, eredetileg nem ezzel, hanem az úgynevezett ancestral eljárással készült a pezsgő, vagyis a hideg pincében ősszel, lassan erjedt borban nem volt tökéletes az erjedés, maradt benne elég cukor ahhoz, hogy tavasszal újra induljon a már lepalackozott ital és a cukorból egy kis szénsav legyen. Ezzel a módszerrel most is készül bor, vagy ráírják, hogy méthode ancestral, vagy petnatnak – Pét nat – pétillant naturel – hívják. A különbség az ősi pezsgőhöz képest, hogy eredetileg ez baleset volt, ami aztán módszerré változott, most pedig a természetes borgyártás hullámán lovagolva tudatosan alkalmazott technológia. Direkt akkor palackozzák a bort, amikor az erjedés még nem fejeződött be, így lesz benne szénsav, mert a folyamat az üvegben folytatódik. Az eredeti pétillant naturel gyakorlatilag a champagne őse, rokona, ismerőse és nagyszerű borok készülnek így is. A champagne-nyal ellentétben a pétnat-ban benne marad a seprő, vagyis szűretlen és kevesebb benne a szénsav. Kivéve, ha rosszul időzítik a palackozást, mert akkor könnyen lesz belőle nagy durranás.

Na, akkor most már tényleg a méthode traditionelle, amit Champagne-ban, hogy ezzel is megkülönböztessék magukat, méthode champenoise-nak is hívnak. A kettő egy és ugyanaz, csak földrajzi elkülönülést jelez.

A folyamat úgy kezdődik, hogy készül egy pezsgő alapbor, vin clair, aminek több feltételnek meg kell felelnie.

• magas sav
• alacsony alkohol
• alapvetően naturális illat és íz

Azért, hogy ez mind meglegyen, a szőlőt nem hagyják teljesen beérni, viszonylag korai, a globális felmelegedés miatt egyre korábbi a szüret. Mostonában Champagne-ban a többség már augusztusban szüretel. A korai szüret miatt a bor cukortartalma alacsony. A pezsgő a magas savtól lesz friss és erőteljes, valamit emiatt tartható el sokáig. Az alacsony alkohol szintén a könnyedség, valamint az alkoholtartalmú adalékok és a második erjedés miatt kell. A naturális íz és illat fontos alapja annak, hogy a különféle alapborok keverésével és a hozzáadott egyéb alkohol, cukor, stb. segítségével évről évre ugyanazt az ízt, illatot és minőséget produkálják a termelők. A termelők, pezsgőházak jellemzően azt írják, hogy könnyed, tiszta ízű bor az alapbor, a valóságban ezt inkább úgy kell elképzelni, hogy olyan savas, hogy úgy érzed a zománcot is lemarja a fogadról és nincs egyensúlyban.

Az alapbor érhet hordóban, ballonban, cement tojásban, ki mit talál ki magának, de túlnyomó részben acél tartályban. A nagy pezsgőházak (majd azt is meg fogjuk beszélni, hogy mi a különbség a nagy házak, a kis házak és a grower champagne között) és most alapvetően Champagne-ról beszélünk, a nem évjáratos, azaz NV – non vintage pezsgők gyártásához úgynevezett reserve wine-t használnak. Szép hosszú folyamat lesz ez így, hogy minden második mondatban van egy kifejezés, amit értelmezni kell, de legalább van miről írni. Az évjáratos és NV pezsgők közti különbség magyarázata is meg fog érkezni.

A reserve wine olyan pezsgő alapbor, amit az adott évben nem használnak fel a pezsgőgyártáshoz, hanem különféle módokon, hordóban, tartályban, akár másfél literes palackokban eltárolják és minden évben hozzákotyvasztanak belőle egy bizonyos mennyiséget, jellemzően 10 és 50% között az újborhoz, így jön létre az a blend, ami a konkrét pezsgőházat jellemzi és ami így évről évre ugyanazt az ízvilágot és minőséget képes produkálni. A régebbi évjáratok újborhoz keverése alakítja ki a bor végső kerekségét, szerkezetét és olyan mélységet ad neki, amire a konkrét évjárat nem biztos, hogy képes lenne. Ennek mértéke és az, hogy az adott évjáraton túl is hányféle alapbor (különféle szőlőkből, területekről) kerül bele, az a pincemestertől a filozófiától és természetesen a pezsgőház lehetőségeitől is függ. A Krug Grand Cuvée pl. több, mint háromszáz féle bor házasítása, amit elég nehéz elképzelni – meg azt az embert, aki összekóstolja – de a végeredmény fantasztikus.

Szóval van alapbor, a különféle alapborokból összeáll a blend és amikor palackozzák, akkor ehhez a pancshoz hozzáadják a tirázs likőrt (liqueur de tirage). Ez azért kell, mert ettől fog újra beindulni a már kierjedt alapbor és beindul a második erjedés. A tirázs likőrben van cukor, élesztő, bor, olyan anyagok, amik az élesztőt táplálják és olyanok is, amelyek a bort tisztítják, derítik. Ezek után a palackot lezárják koronazárral (magyarul sörös kupak). Az így felébresztett bor 6-8 hétig erjed, lesz egy csak az ilyen módon készített italokra jellemző élesztős íze és szépen kifejlődnek benne a kis buborékok, miközben a szénsavtól megnő a palackban a nyomás. Nem kicsit, hanem olyan 6-6,5 bar-ra, ami kb. háromszor annyi, mint ami a kocsim kerekében van. Közben az ital alkohol tartalma is megnő úgy 1.5-2%-kal, ezért is kellett alacsonynak lennie az alapborban.

Ha kierjedt, kap egy parafa dugót (de még nem a véglegeset, egy egyszerű fém pánttal, ami az üvegre szorítja és elteszik pihenni. NV, azaz nem évjáratos pezsgők esetén Champagne-ban minimum 15 hónapig, az évjáratos pezsgőket pedig minimum 36 hónapig. Ez az előírás, de jellemzően ennél tovább érnek, ízesednek a borok a finom seprőn. Ennek az időnek a vége felé az addig a hasukon heverésző palackokat elkezdik apránként egyre jobban megdönteni és közben forgatják, míg a végén fejre nem állnak. Ez a folyamat is hetekig tart. Régen kézzel csinálták, elképesztő sebességgel, ma már szinte mindenki rázó állványt használ. Ha a seprő leért az üveg aljába, akkor degorzsálják, (dégorgement) vagyis a dugó kihúzásával kilövetik a seprőt az üvegből. Nagyüzemben ezt úgy könnyítik meg, hogy az üveg nyakát hideg folyadékba mártják, amitől a seprő megfagy és egyben, maradék nélkül repül ki az üvegből.

A seprő helyére expedíciós likőrt töltenek a palackba. Szép francia neve a liqueur d’expédition, vagy dosage. Ezt mi úgy hívjuk, hogy dozázs. Ez igazából egy kis cukros bor, ez határozza meg a pezsgő végső ízét és cukor tartalmát. Ezek után a palackot ismét szépen bezárják és egy újabb minimum fél évre elteszik pihenni, hogy kiheverje a macerát.

Ez itt egy blog – ki gondolta volna, igaz? – és tegeződni fogok az olvasókkal. Remélem lesznek.

Ha ez egy furcsa kezdés, az azért van, mert egyrészt sohasem írtam még blogot, másrészt – eddig véletlenül, most pedig teljesen direkt, mert nem szerettem volna tudni, hogy hogyan kezdték mások – még sohasem olvastam egy blognak sem az első oldalát. Ha nem furcsa, az azért van, mert vak tyúk is talál szemet.

Ettől függetlenül elég valószínű, hogy mindenki valahol ott kezdi, hogy kinek, miről, mit, minek szeretne írni. Hogy kinek – hát nagyjából mindenkinek. Aki szereti a pezsgőt, azért, aki nem, annak meg azért (hátha mégis, vannak ambícióim), lényeg, hogy legyen nagykorú.

Itt most használtam egy szót, amit meg kell magyarázni: pezsgő. A magyar nyelvben ez egy meglehetősen átfogó fogalom, de itt most szűkítve fogjuk használni, olyan borokat értve alatta – igen, a pezsgő is bor – amelyek a franciaországi Champagne-ban használatos hagyományos eljárással „méthode traditionelle” készülnek. Ez a metódus a világon sokfelé megesik, Észak-Amerikától Európa jó részén át, Magyarországot is beleértve, egészen Ausztráliáig, de kóstoltam már ilyen módon készített és meglepően iható rozé pezsgőt Indiából is.

Ezzel nagyjából sikerült is már elmondani, hogy miről, vagyis mindenről, ami a fenti értelemben pezsgő. Hogy legyen a tervben egy kis egészséges következetlenség is, mivel meglehetősen rendszeresen kóstolok egyéb borokat is, ha valami olyannal találkozom, ami különlegesen szépnek találok, azt is meg fogom osztani. Ha egészen elragadtatom magam, talán még néhány különösen jól sikerült ételt is, de azért alapvetően maradunk a buborékoknál. Természetesen útközben az alapfogalmat – méthode traditionelle is meg fogjuk magyarázni, sok más fogalommal együtt.

Mindezt milyen alapon? Jó kérdés, kicsit zavarba is jöttem, köszönöm. Nem, nem vagyok borász, igazából még borszakértő sem, csak egy kontár, vagy lelkes amatőr. Eredeti végzettségem jogász és egy kicsit bölcsész, de ahogy néhai nagymamám mondta volna minden voltam már, csak énekes halott nem. A borhoz meg úgy van közöm, vagyis az egész úgy kezdődött, hogy részben Zalában nevelkedtem a nagyszüleimnél, mezőgazdász nagyapám szárnyai alatt, akinek volt egy kisebb szőlője, amiből úgy 6-800 liter bor lett évente. Nem egy ipari mennyiség, de ahhoz képest, hogy az öreg gyakorlatilag nem ivott, azért meglehetős, vagyis a felesleget általában valamilyen pesti vendéglátóhely szívta fel. Nagyapám bora olaszrizling volt, nem pancsolt, nem keverte mással, nem tette bele a rohadt szőlőt, a pincét, a hordókat tisztán tartotta, de nem is varázsolt vele, szóval egy egyszerű, tiszta, rettentően száraz (próbáltatok már Zalában, Göcsej szélén bort termelni? az ott kb. Alpokalja, lehet, hogy hála a globális felmelegedésnek azóta már beérik tisztességgel a szőlő, de akkoriban kellett küzdeni szegénynek) rendes fröccsbor. Dolgoztam (mértékkel) a szőlőművelésben, kapálás, (nagymama 86 évesen úgy alázott meg kettőnket élsportoló öcsémmel együtt kapálásban, hogy azóta is sírunk) kötözés, metszés és természetesen a szüret. Lévén gyerek, a kóstolási lehetőség elég korlátozott volt. Mustot, murcit főleg. Pálinkát nem főztünk, a cefre, vagyis a kipréselt szőlőhéj kikerült a hátsó udvarban a szemétdombra, jó időben szépen megerjedt. A részeg kacsák nagyon viccesek. Ezután jött egy kis pauza a bortárgyú képzésemben, a gimnáziumi alkohol fogyasztási szokásaimra nem vágnék fel. Egyetem alatt már beiratkoztam – és el is végeztem – az egyik első magyarországi sommelier tanfolyamra, majd hosszú, hosszú időn át teljesen amatőr és autodidakta módon kóstoltam, amit tudtam, némi utána olvasással, pincelátogatásokkal, bortúrákkal. Úgy 5 évvel ezelőtt hirtelen felindulásból beiratkoztam a Borkollégiumba és végig jártam a Budapesten végig járható három fokát. Az azóta eltelt nagyjából 5 évben megkóstoltam úgy 3000 bort, 250 champagne-t és még olyan 100 körüli egyéb pezsgőt. Ez látszatra sok, egy borszakértőnek semmi, vagyis még mindig teljesen amatőr vagyok, mégis elég öntudatos ahhoz, hogy blogot írjak róla. Rendszeresen járok mesterkurzusokra, mentoromnak tartom Mészáros Gabriellát, a magyar borszakértés/írás anyaistennőjét és mindig kiköpöm, amit kóstolok. Na jó, a champagne-t nem… Eközben a kóstolás közben arra jutottam, hogy minden bor közül legjobban a champagne-t szeretem. Nyugodtan hívjatok sznobnak. És nem, nem vagyok gazdag.

Hogy mi ebben a jó, azt fogom itt elmesélni. Ez a „mit” része a történetnek. Pezsgőket, pezsgő házakat, borászatokat fogok bemutatni egy rövid történeti és fogalmi alapozás után. Franciát, olaszt, németet, spanyolt, mindent, ami létezik és természetesen magyart. Tervezek interjúkat borászokkal, tematikus kóstolókat, szőlőfajták bemutatását. Szeretném ezt az egészet közérthetően, egyszerűen, tényleg mindenkinek. A borkóstolásban használatos fogalmakat fogom használni. Sajnos mindig úgy érzem, hogy korlátozottak a képességeim, szóval nem hiszem, hogy 8-10 illat és aromajegyet fel tudnék sorolni minden tételnél, inkább a nyilvánvaló tulajdonságoknál maradnék és a minősítésnél is kénytelen leszek a magam ízlésére hagyatkozni, természetesen, ahol lehet, ott a nemzetközi elismeréseket is megemlítve.

És hogy minek? Mert kedvem van…

Ennyit a bemutatkozásról, pezsgő történettel és fogalmakkal folytatom.