Ez itt egy blog – ki gondolta volna, igaz? – és tegeződni fogok az olvasókkal. Remélem lesznek.

Ha ez egy furcsa kezdés, az azért van, mert egyrészt sohasem írtam még blogot, másrészt – eddig véletlenül, most pedig teljesen direkt, mert nem szerettem volna tudni, hogy hogyan kezdték mások – még sohasem olvastam egy blognak sem az első oldalát. Ha nem furcsa, az azért van, mert vak tyúk is talál szemet.

Ettől függetlenül elég valószínű, hogy mindenki valahol ott kezdi, hogy kinek, miről, mit, minek szeretne írni. Hogy kinek – hát nagyjából mindenkinek. Aki szereti a pezsgőt, azért, aki nem, annak meg azért (hátha mégis, vannak ambícióim), lényeg, hogy legyen nagykorú.

Itt most használtam egy szót, amit meg kell magyarázni: pezsgő. A magyar nyelvben ez egy meglehetősen átfogó fogalom, de itt most szűkítve fogjuk használni, olyan borokat értve alatta – igen, a pezsgő is bor – amelyek a franciaországi Champagne-ban használatos hagyományos eljárással „méthode traditionelle” készülnek. Ez a metódus a világon sokfelé megesik, Észak-Amerikától Európa jó részén át, Magyarországot is beleértve, egészen Ausztráliáig, de kóstoltam már ilyen módon készített és meglepően iható rozé pezsgőt Indiából is.

Ezzel nagyjából sikerült is már elmondani, hogy miről, vagyis mindenről, ami a fenti értelemben pezsgő. Hogy legyen a tervben egy kis egészséges következetlenség is, mivel meglehetősen rendszeresen kóstolok egyéb borokat is, ha valami olyannal találkozom, ami különlegesen szépnek találok, azt is meg fogom osztani. Ha egészen elragadtatom magam, talán még néhány különösen jól sikerült ételt is, de azért alapvetően maradunk a buborékoknál. Természetesen útközben az alapfogalmat – méthode traditionelle is meg fogjuk magyarázni, sok más fogalommal együtt.

Mindezt milyen alapon? Jó kérdés, kicsit zavarba is jöttem, köszönöm. Nem, nem vagyok borász, igazából még borszakértő sem, csak egy kontár, vagy lelkes amatőr. Eredeti végzettségem jogász és egy kicsit bölcsész, de ahogy néhai nagymamám mondta volna minden voltam már, csak énekes halott nem. A borhoz meg úgy van közöm, vagyis az egész úgy kezdődött, hogy részben Zalában nevelkedtem a nagyszüleimnél, mezőgazdász nagyapám szárnyai alatt, akinek volt egy kisebb szőlője, amiből úgy 6-800 liter bor lett évente. Nem egy ipari mennyiség, de ahhoz képest, hogy az öreg gyakorlatilag nem ivott, azért meglehetős, vagyis a felesleget általában valamilyen pesti vendéglátóhely szívta fel. Nagyapám bora olaszrizling volt, nem pancsolt, nem keverte mással, nem tette bele a rohadt szőlőt, a pincét, a hordókat tisztán tartotta, de nem is varázsolt vele, szóval egy egyszerű, tiszta, rettentően száraz (próbáltatok már Zalában, Göcsej szélén bort termelni? az ott kb. Alpokalja, lehet, hogy hála a globális felmelegedésnek azóta már beérik tisztességgel a szőlő, de akkoriban kellett küzdeni szegénynek) rendes fröccsbor. Dolgoztam (mértékkel) a szőlőművelésben, kapálás, (nagymama 86 évesen úgy alázott meg kettőnket élsportoló öcsémmel együtt kapálásban, hogy azóta is sírunk) kötözés, metszés és természetesen a szüret. Lévén gyerek, a kóstolási lehetőség elég korlátozott volt. Mustot, murcit főleg. Pálinkát nem főztünk, a cefre, vagyis a kipréselt szőlőhéj kikerült a hátsó udvarban a szemétdombra, jó időben szépen megerjedt. A részeg kacsák nagyon viccesek. Ezután jött egy kis pauza a bortárgyú képzésemben, a gimnáziumi alkohol fogyasztási szokásaimra nem vágnék fel. Egyetem alatt már beiratkoztam – és el is végeztem – az egyik első magyarországi sommelier tanfolyamra, majd hosszú, hosszú időn át teljesen amatőr és autodidakta módon kóstoltam, amit tudtam, némi utána olvasással, pincelátogatásokkal, bortúrákkal. Úgy 5 évvel ezelőtt hirtelen felindulásból beiratkoztam a Borkollégiumba és végig jártam a Budapesten végig járható három fokát. Az azóta eltelt nagyjából 5 évben megkóstoltam úgy 3000 bort, 250 champagne-t és még olyan 100 körüli egyéb pezsgőt. Ez látszatra sok, egy borszakértőnek semmi, vagyis még mindig teljesen amatőr vagyok, mégis elég öntudatos ahhoz, hogy blogot írjak róla. Rendszeresen járok mesterkurzusokra, mentoromnak tartom Mészáros Gabriellát, a magyar borszakértés/írás anyaistennőjét és mindig kiköpöm, amit kóstolok. Na jó, a champagne-t nem… Eközben a kóstolás közben arra jutottam, hogy minden bor közül legjobban a champagne-t szeretem. Nyugodtan hívjatok sznobnak. És nem, nem vagyok gazdag.

Hogy mi ebben a jó, azt fogom itt elmesélni. Ez a „mit” része a történetnek. Pezsgőket, pezsgő házakat, borászatokat fogok bemutatni egy rövid történeti és fogalmi alapozás után. Franciát, olaszt, németet, spanyolt, mindent, ami létezik és természetesen magyart. Tervezek interjúkat borászokkal, tematikus kóstolókat, szőlőfajták bemutatását. Szeretném ezt az egészet közérthetően, egyszerűen, tényleg mindenkinek. A borkóstolásban használatos fogalmakat fogom használni. Sajnos mindig úgy érzem, hogy korlátozottak a képességeim, szóval nem hiszem, hogy 8-10 illat és aromajegyet fel tudnék sorolni minden tételnél, inkább a nyilvánvaló tulajdonságoknál maradnék és a minősítésnél is kénytelen leszek a magam ízlésére hagyatkozni, természetesen, ahol lehet, ott a nemzetközi elismeréseket is megemlítve.

És hogy minek? Mert kedvem van…

Ennyit a bemutatkozásról, pezsgő történettel és fogalmakkal folytatom.